Hubay László gondolatai
Hubay László gondolatai
A cikk egy Portugáliában élő magyar személyes írása és megélése a 100 évvel ezelőtti eseményekről

UM CRIME NÃO PUNIDO CHAMADO TRIANON OU COMO FOI IMOLADO (LESADO) UM PAÍS DE MAIS DE MIL ANOS, A HUNGRIA

No dia 4 de Junho de 1920, às quatro e um quarto de uma linda tarde soalheira, um pequeno grupo de oficiais húngaros chegou de carro ao Grand Trianon Palace, nas traseiras do palácio de Versailles, a escassos vinte quilómetros de Paris, liderados pelo ministro húngaro do trabalho, Ágoston Benard e por um diplomata, Alfred Drasche-Lázár. Quinze minutos depois, esta delegação saiu do Palace, após ter sido assinado um tratado, o qual punha fim ao conflito armado entre a Hungria e os Aliados, nomeadamente a França, a Grã-Bretanha, os Estados Unidos da América e a Itália, o qual começara em Agosto de 1914 e ceifara mais de um milhão de vidas na Hungria. A Rússia, principal responsável pela maior parte das vítimas daqueles países, tinha sido palco primeiro de uma revolução, depois de uma guerra civil três anos antes e não participou, por esse motivo, nas negociações dos tratados de paz.

Porém, o Tratado de Trianon, como viria a ser chamado, não se limitou a estabelecer a paz entre a Hungria e os Aliados vitoriosos: condenou a Hungria à perda de dois terços do seu território, de metade da sua população, de dois terços das suas ferrovias, estradas e canais de irrigação, bem como de 80% das suas minas e florestas. Aproximadamente três milhões de húngaros, tornaram-se nesse dia súbditos de países ainda hostis, como a Checoslováquia, a Roménia e a Jugoslávia. Esta foi, sem qualquer dúvida, a maior catástrofe que a Hungria sofreu, desde a batalha de Mohács em 1526.Esta tragédia atingiu, não só os húngaros que viviam nesses territórios, mas também os que aí possuíam propriedades, como foi o caso da nossa família. Nós tínhamos duas herdades no que hoje se chama Eslováquia, Szalatna em Losonc (hoje Lucenec) e Mosoc no distrito de Turócszentmárton (hoje Turciansky Svaty Martin). 

Após o colapso da monarquia Austro-Húngara, todos desejavam que a verdadeira paz chegasse com as eleições. Na realidade, apenas um desejo, não só porque nós não podíamos ser responsabilizados pela guerra – em 1914, quando a guerra rebentou, o Ministro de Estado húngaro, o conde de Tisza, foi o único participante que se opôs à declaração de guerra, no encontro fatal onde o assunto foi discutido.

Por outro lado, os húngaros acreditavam piamente nas promessas feitas por Wilson nos seus Pontos de Paz. Crença que veio a revelar-se vã – a promessa do voto popular desgraçadamente nunca se desenvolveu. Os americanos ainda tentaram suster o crescimento do ódio e sentimento de injustiça resultante do tratado de paz que prescrevia o desmantelamento da Hungria. De uma Hungria desmembrada resultou uma Checoslováquia (CSR), a Jugoslávia (antiga Servia) e a Roménia que foi aumentada pela Transilvânia. Até mesmo a Áustria, responsável pela declaração de guerra, ficou com um pedaço da Hungria.

A Hungria foi o bode expiatório e teve, inclusivamente que pagar 300 milhões de dólares como compensação de guerra (200 M à União Soviética e 100 M à Checoslováquia e à Jugoslávia). Se tivesse dependido da vontade dos novos Estados, teria sido totalmente apagada do mapa. Os grandes poderes estavam demasiadamente preocupados com os seus próprios problemas, assim proporcionado campo livre à loucura do Nacionalismo e Chauvinismo e permitindo rasgar em pedaços uma cultura de mil anos.

O ponto até onde a tragédia húngara atingiu as vidas das pessoas está bem expresso nas linhas que transcrevo do diário do meu pai.

«Foi na véspera do Natal de 1919 que recebi a notícia que as tropas checas revoltosas tinham ocupado Szalatna na fronteira norte da Hungria. Nós eramos agora cidadãos de um novo estado, com idioma e leis novas. A primeira contribuição dos revoltosos foi saquear toda a propriedade. Szalatna fora «libertada», que é como quem dizfora devastada, pilhada, desde à cave até ao sótão. A nós, parecia-nos que um poder diabólico cegara os leaders mundiais, deixando-os capazes de, ou não serem capazes de ver a realidade, ou vendo-a de forma totalmente distorcida. Se, porventura, tivessem sido capazes de dar a mão aos vencidos em lugar de humilhá-los ainda mais, a Europa seria hoje muito diferente.

Ainda recordo como tive que esgueirar-me pela minha velha casa, no escuro da noite porque os novos «donos» da minha propriedade me negavam um passe. Ainda me lembro como, durante essa primeira visita, apertei os punhos, cerrei os meus dentes com um ódio imenso no meu coração de 19 anos, pedindo a Deus nos céus que castigasse todos os que tinham desfeito o meu lar e tantos outros, em tantas casas húngaras.

O meu irmão e eu tínhamos ido de carro até à nova fronteira e continuado a pé na parte final da viagem, à noite.

Atravessámos o riacho que agora definia a nova fronteira ao qual o Benes tinha concedido o título de rio, apesar de que, durante o Verão tinha tão pouca água que nem conseguíamos em miúdos navegar os nossos barquinhos. Passado o riacho, encontrámo-nos no novo estado e na nova hegemonia. Se tivéssemos sido descobertos, dois «estrangeiros» que muito discretamente tentávamos visitar a nossa casa de família, seríamos, muito simplesmente, abatidos a tiro. Mas ninguém nos viu e passámos sem problema através dos campos que nos eram tão familiares e chegámos ao jardim. Trepámos a vedação. 

Os buracos negros das janelas e das portas penduradas nos gonzos olhavam para nós. Os quartos tinham um aspecto assustador. Tudo o que os nossos «libertadores» não conseguiram levar, foi atirado pelas janelas. Na biblioteca as prateleiras tinham sido arrancadas e os livros que restavam estavam todos espalhados pelo chão, debaixo de lixo e de excremento. Era horrendo ver assim a nossa casa- «Porquê, porquê, porquê?» Os restos de um velho missal que pertencera à minha avó estava no chão; uma antiquíssima edição de Goethe debitava toda a sua informação aos peixes do riacho. Os restos de uma partitura da nona sinfonia de Beethoven estavam reduzidos a pedacinhos, ‘Seid umschlungen, Millionen’..

«Como pode isto ter acontecido?» perguntávamo-nos sabe Deus quantas vezes. PORQUÊ? Se é porque somos húngaros – ou porque a guerra soltou o diabo na terra?” O tratado de Trianon que impôs enormes, inimagináveis e injustos sacrifícios à Hungria foi assinado em 4 de Junho de 1920 e depois ratificado pelo parlamento húngaro. A severidade de que estava imbuído e a indiscutível injustiça era extremamente adversa para a Hungria e marcou o destino de milhões de húngaros assim como despedaçou uma nação e uma cultura de 1000 anos

László Hubay Cebrian

Vice-Presidente da Fundação Cascais

Estoril, 3 de Junho, 2020

 

EGY EL NEM ÍTÉLT BŰNCSELEKMÉNY: TRIANON Magyarország összeomlása és az 1000 éves állam felosztása Trianonban 

1920. június 4-én 16:15-kor, egy szép, napos délutánon magyar tisztviselők egy kis csoportja érkezett autóval a Párizstól húsz kilométerre, a Versailles-i kastély mögött fekvő Nagy-Trianon kastély bejáratához. A küldöttséget Benárd Ágoston jóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ vezette. Tizenöt perccel később, miután aláírtak egy szerződést, mely hivatalosan véget vetett a Magyarország és az antanthatalmak, többek közt Franciaország, Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok és Olaszország közötti, 1914 augusztusa óta fennálló hadiállapotnak (mely állapot több mint félmillió magyar életébe került) a küldöttség kilépett a kastélyból. Oroszország, amelynek hadserege ellen ezen életek legtöbbje elveszett, s melyben három évvel korábban forradalom, majd polgárháború robbant ki, nem vett részt a békeszerződések tárgyalásain.

A trianoni békeszerződés, nemcsak békét teremtett Magyarország és a győztes hatalmak közt, hanem Magyarországot területe kétharmadának, lakossága felének, vasút-, közút- és vízi úthálózata kétharmadának, valamint bányái és erdei 80%-ának elvesztésére is ítélte. Azon a júniusi napon közel hárommillió (eredetileg magyarországi) magyar nemzetiségű ember vált a még mindig ellenséges Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia alattvalójává. Az 1526-os mohácsi vész óta ez volt a legnagyobb katasztrófa, mely Magyarországot sújtotta.

Ez a katasztrófa nemcsak az elcsatolt területeken élő magyarokra volt közvetlen hatással, hanem azokra a magyarokra is, akiknek ezen a területen birtokuk, ingatlanuk volt. Így volt ez a mi esetünkben is, hiszen a mai Szlovákia területén két birtokunk volt: Szalatna (Losoncon, ma: Lučenec) és Mosóc (Turócszentmárton, ma: Turčiansky Svätý Martin körzetében). Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően Magyarországon mindenki azt remélte, hogy a választások valódi békét eredményeznek majd. Ez jogos remény volt, nem csak azért, mert nem lehetett minket a háborúért hibáztatni – hiszen 1914-ben, a háború kezdetekor, Magyarország miniszterelnöke, gróf Tisza István volt a végzetes kabinetülés egyetlen résztvevője, aki ellenezte a hadüzenet kihirdetését –, de őszintén hittünk wilsoni pontok ígéreteiben is.

De reményünk hiábavaló volt, a népszavazás, a nemzetek önrendelkezési jogának ígérete (legalábbis számunkra) beváltatlan maradt. Hiába figyelmeztettek az amerikaiak a Magyarország felbontását ily módon eredményező békeszerződésből eredendő igazságtalanság érzetére és az egyre növekvő gyűlöletre, és később hiába próbálták megfékezni, tompítani azt. A felosztott Magyarországból eredt és gazdagodott Csehszlovákia, Jugoszlávia (Szerb-HorvátSzlovén Királyság) és Románia, melyet egész Erdély és Partium gyarapított. Még Ausztria, az az ország, amely a háborút kirobbantotta, is kapott egy darabot Magyarországból.

Magyarországot bűnbaknak tekintették és akként kezelték, és háborús kártérítésként 300 millió amerikai dollár megfizetésére kötelezték. (200 millió dollárt a Szovjetuniónak és 100 millió dollárt pedig Csehszlovákiának és Jugoszláviának kellett kifizetnie.) Ha az újonnan létrehozott államok hatalmában állt volna, Magyarországot teljesen letörölték volna a térképről. A nagyhatalmak saját problémáikkal voltak elfoglalva, és szabad folyást engedtek a nacionalizmus és a sovinizmus őrületének, lehetővé téve, hogy az darabjaira szaggassa az ezeréves kultúrát.

A magyar tragédia magánéleti vetületeként apám sorait idézem:

„1919 karácsony estéjén kaptuk a hírt, hogy Magyarország északi határán, a cseh „légiósok” elfoglalták Szalatnát. Egy új állam állampolgárai lettünk, új törvényekkel és új nyelvvel. A légió első cselekedete a zabrálás, a hely kifosztása volt. Szalatnát a pincétől a padlásig felszabadították, azaz kifosztották. Nekünk úgy tűnt, mintha egy ördögi erő elvakította volna a világ vezetőinek szemét, képtelenek voltak látni azt, ami valójában történik, vagy ha látták is, azt egy csalóka, torz fényben látták. Ha a legyőzött ellenségnek ahelyett, hogy még jobban megalázzák, kezet nyújtottak volna, Európa ma egészen más lenne.

Még mindig emlékszem, hogyan kellett az éjszaka közepén régi otthonomba beosonnom, mert az új állam, új vezetői megtagadták tőlem a belépést. Még mindig emlékszem, hogy első látogatásom során tizenkilenc éves szívemben vad gyűlölettel, fogaim csikorgatva és öklöm összeszorítva imádkoztam Istenhez a mennyben, hogy büntesse meg mindazokat, akik az otthonomat és több ezer magyar otthont megszentségtelenítettek. Bátyámmal az új határhoz hajtottunk, majd az út utolsó részét éjszaka, gyalog tettük meg. Átkeltünk a kis patakon, mely az új határ vonalát jelölte, és amely Beneštől elnyerte a „folyó” titulust, bár nyár közepén, annyira kevés volt a vize, hogy mi fiúk, (gyerekként) nem tudunk rajta játékcsónakjainkban evezni. Miután átjutottunk a patakon, az új államban és egy új hegemónia alatt találtuk magunkat.

Ha valaki meglátott volna minket, ahogy kúszunk előre, a két "külföldit", aki nagyon óvatosan próbálja meglátogatni családi otthonuk, egészen egyszerűen agyonlőttek volna bennünket. De senki sem látott minket, és akadálytalanul jutottunk át az ismerős mezőkön, amíg a kertbe nem értünk. Átmásztunk a kerítésen. Az összetört, üres ablakkeretek és ajtók fekete nyílásai és szakadt zsanérok bámultak ránk. Belül a szobák leírhatatlan állapotban voltak. Mindazt, amit „felszabadítóink” nem tudtak magukkal vinni, kidobálták az ablakon. A könyvtárban a könyvespolcok leszakítva, a könyvek maradéka mindenfele szerteszét, mocsok és ürülékhalmok alatt hevert. Szörnyű volt ilyen állapotban látni szeretett otthonunkat. „Miért, miért, miért?” Amott dédanyám régi imakönyvének maradványai hevertek; Goethe műveinek egyik legrégibb kiadása információit a patakban lévő halaknak adta át. Beethoven '9. szimfóniájának' maradékát apró darabokra tépték: „Seid umschlungen, Millionen… “

„Hogy történhetett ez?” – kérdeztük magunktól isten tudja, hányszor. MIÉRT? Lehet azért, mert véletlenül magyarok vagyunk, vagy azért, mert a háború mindenkiben elszabadította a gonoszt?” Az 1920. június 4-én aláírt, majd a Magyar Parlament által megerősített trianoni szerződés hatalmas és szinte tisztességtelenül nagy árat, áldozatot követelt Magyarországtól. Súlyossága és kétségtelen igazságtalansága rendkívül kedvezőtlen volt Magyarország számára, magyarok millióinak sorsát pecsételte meg és darabjaira szaggatott egy 1000 éves államot és kultúrát.

Írta: Hubay Cebrian László

A Cascais Alapítvány Alelnöke

Estoril, 2020. június 4.

 

AN UNPUNISHED CRIME CALLED TRIANON The collapse of Hungary at Trianon with the partitioning of the 1000 year old State. 

On the 4th June, 1920, at 4.15pm on a fine, sunny afternoon, a small group of Hungarian officials arrived by car at the entrance to the Grand Trianon Palace, behind the Palace of Versailles, twenty kilometers from Paris. They were led by Ágoston Benárd, Hungarian Minister of Welfare and Labor, and a senior diplomat, Alfred Drasche-Lázár. Fifteen minutes later, the delegation re-emerged from the Palace, having signed a Treaty which formally ended the state of war between Hungary and the Allied powers- principally France, Great Britain, the United States of America and Italy- which had existed since August, 1914 and which had cost over half a million Hungarian lives. Russia, against whose Armies most of these lives had been lost, had collapsed into revolution and then civil war three years before and played no part in the negotiation of the peace treaties.

The Treaty of Trianon, as it came to be known, not only made peace between Hungary and the victorious Allies: it also formalized Hungary’s loss of two-thirds of her territory, half of her population, two-thirds of her rail, road and canal networks and 80% of her mines and forests. Nearly three million native Hungarians became, on that June day, subjects of the still hostile states of Czechoslovakia, Romania and Yugoslavia. This was the greatest catastrophe to have befallen Hungary since the battle of Mohács in 1526. This catastrophe had direct influence not only on the Hungarians living in these territories but also Hungarians who owned properties in these territories which is our case – as we had two properties in what today is known as Slovakia, that of Szalatna in Losonc (now Lucenec) and that of Mosoc in the district of Turócszentmárton (now Turčiansky Svätý Martin). 1 Following the toppling of the Austro-Hungarian monarchy, everyone in Hungary hoped that the elections would result in true peace. It was a just hope, not only because we could not be blamed for the war – in 1914 when the war started, Hungary’s Minister of State, Count Tisza was the only one attending the fateful cabinet meeting who opposed the declaration of war – and also, we sincerely believed in promises offered by Wilson’s points.

We hoped in vain – the promises of a popular vote unfortunately never matured. In vain did the Americans caution against – and later tried to subdue – the growing hate and feelings of that injustice resulted from the peace treaty that entailed the breakup of Hungary. From a divided Hungary arose C.S.R. (Czechoslovakia), Yugoslavia (formerly Serbia) and Romania, that was enriched by the whole of Transylvania. Even Austria, the country that had declared war, received a piece of Hungary.

Hungary was treated as the scapegoat and even had to pay 300 million US dollars in war compensation ($200MM to the Soviet Union and $100MM to Czechoslovakia and Yugoslavia). Had it been in the power of the newly established states, she would have been wiped off the map entirely. The great powers were preoccupied with their own problems and gave free rein to the madness of nationalism and chauvinism – allowing it to tear asunder a thousand year old culture. The Hungarian tragedy as it unfolds in private lives,

I here below quote a passage from my father’s diary; “

It was on the Christmas Eve of 1919 that we received the news that Czech ‘legionaries’ had taken over Szalatna on the northern border of Hungary. We had become citizens of a new state, with new laws and a new language. The legionnaire’s first contribution was to loot the whole place. Szalatna had been liberated, that is to say, ransacked from the cellar to the attic. To us it seemed as though a devilish power had blinded the eyes of the world leaders so that they were either incapable of seeing what was really happening or saw it, but in a distorting light. If they had held out a hand to the defeated enemy instead of humiliating them even more, Europe today would be very different.

I can still remember how I had to sneak into my old home in the dead of night because the new rulers of the new state denied me a pass. I can still remember how during that first visit, I clenched my fists and gritted my teeth together with savage hate in my nineteen year old heart, praying to God in heaven that he would punish all those who had desecrated my home and many thousands of Hungarian homes. My brother and I had driven to the new border and continued the final part of the journey on foot and at night. We crossed the little stream that marked the new borderline and to which Benes had bestowed the title of ‘river’, even though in mid-summer, it held so little water that we boys could not sail our boats on it. Once over the stream, we found ourselves in the new state and under a new hegemony.

Had we been seen as we crept forward, two ‘foreigners’ who very discretely, were trying to visit their family home, we would have quite simply, been shot. But no one saw us and we passed unhindered through the familiar fields until we came to the garden. We climbed over the fence. The black holes of shattered, empty window frames and doors, torn from their hinges, stared at us. Inside, the rooms were in an indescribable state. Everything that our ‘liberators’ had not been able to carry off had been thrown out of the windows. In the library, the bookshelves had been torn down and bits of books were strewn everywhere, lying under heaps of filth and excrement. It was horrendous to see our beloved home in such a condition. “Why, why, why?” The remnants of an old prayer book inscribed by my great grandmother, lay there; one of the oldest editions of Goethe’s works yielded all its information to the fish 2 in the stream. The remnant of Beethoven’s ‘9th Symphony’ was torn into minute shreds: ‘Seid umschlungen, Millionen. . .’ “

How could this happen?” we asked ourselves for God only knows how many times. WHY? Could it be because we happen to be Magyars - or because the war had released the devil in everyone?” The Trianon treaty that imposed enormous and grossly unfair sacrifices on Hungary, was signed on the 4th June, 1920 and subsequently ratified by the Hungarian Parliament. Its severity and undoubted injustice were uniformly adverse for Hungary and sealed the fate of millions of Hungarians as well as partitioned a 1000 year old state and culture.

Written by: László Hubay Cebrian

Vice President of Cascais Foundation

Estoril, 3rd June 2020 

További ajánlott hírek
Gyermekkori emlék Erdélyből
Barack: Erdélyi lakodalmas sütemény recept Szabó Erika cukrászmestertől
Üzenet Magyarországról
Dr. Németh Zsolt június 4-i üzenete a portugáliai magyarokhoz
Barangolás Kárpátalján az ízek nyelvén
A portugáliai magyar közösség szeretett, aktív tagja, Tóbiás Mária cukrászmester ebben a kis videóban megtanít, hogyan készíthetjük el szülőföldje egyik kedves receptjét.
Az Összetartozás Napjára:
A Portugál-Magyar Együttműködési Egyesület alelnöke, Martinho Villani személyes hangvételű cikke Trianonról, portugál-magyar szemszögből
TAVASZ MAGYARORSZÁGON : Tasnádi Tamás fotográfus virtuális kiállítása
Húsvéti ajándékként megtekinthető a honlapunk Galériájában!
Január 18 - Nemzetközi Táncház Trafariában : magyar táncok is lesznek!
Danças húngaras Baile Folk com DJ Doppler e DJ Messidor | Trafaria!!!!
Felhasználói fiók
Csatlakozz hozzánk!
Kapcsolat

Vedd fel velünk a kapcsolatot ide kattintva, vagy az alábbi elérhetőségek egyikén:

info@portugaliaimagyarok.com

NIF/Adószám: 513 - 156 - 380